Tállai András kifejtette: az ötezer lakosúnál nagyobb települések esetében a helyhatóság iparűzési adóból származó bevételétől függ majd, hogy az idén szeptember 30-án fennálló kötelezettségből mennyit vesz át az állam, amely szerződést köt majd az önkormányzatokkal. A feladatot a BM mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Miniszterelnökség fogja ellátni. Elmondta, az összesen 1956 helyhatóságot érintő adósságátvállalás miatt az idei és a jövő évi költségvetést is módosítani kell. Az államtitkár tájékoztatása szerint az adósságkezelés technikai részleteit az Államadósság Kezelő Központ végzi majd el 2013. június 30-áig, tehát „a jövő év félévéig lényegében közel kétezer önkormányzati fog megmenekülni az adósságától”. A kormány döntött arról is, hogy az önkormányzati rendszer veszélyes mértékű eladósodásának jövőbeni megakadályozása érdekében több törvényt is szigorítani kell - folytatta.
Tállai András kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy a stabilitási törvény az idei évtől szabályozza az önkormányzatok éven túli hitelfelvételét és kötvénykibocsátását. Megjegyezte továbbá, hogy egy, a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz fűzött módosító indítvány meghatározná az önkormányzatok új, feladatalapú finanszírozásának szabályait is. Ezt azt jelenti, hogy az önkormányzatok a jövőben nem kaphatnak szabadon felhasználható állami támogatást, csak meghatározott feladatokra kérhetnek költségvetési pénzt - fejtette ki az államtitkár. A kormány képviselője szólt arról is, az önkormányzatok konszolidációja csak akkor lehet teljes, ha az minden kötelezettségvállalásra kiterjed, a kabinet ezért megvizsgálja miként lehetséges a folyószámlahitelek átvállalása. Tájékoztatása szerint az ötezer lakosúnál kisebb települések adósságkonszolidációja 95-100 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást igényel a tavaly év végi adatok alapján, míg a nagyobb várások összesen legalább 512 milliárd forintos hitelátvállalása állami tőketörlesztéssel és kamatfizetéssel jár, ami évente 50-100 milliárd forinttal terhelheti a költségvetést.